ápr
29

Csemetéd képzelete ebben az időszakban szinte szárnyal. Szívesen játszik szerepjátékokat, melyeknek Te vagy a közönsége. Másfelől arra is készülj, hogy bombázni fog a „hogyan működik”, „miért” kérdésekkel, és ezekre a Számára is megfelelő választ kell adnod. Amikor már majd megtanul olvasni, fantáziájának semmi nem szabhat határt.

 

Közös játékaitokba már bevezethetitek a tárasjátékokat is. Már megérti a szabályokat és a versenyszellem is dolgozik Benne. Nagyon kreatív, mindenféle használati tárgyat belevon játékába. A törölköző lehet köpönyeg, a köntös lehet királyi ruha, a takaró az asztalra terítve pedig lovagi vár. Ezekben a játékaiban se korlátozd. Már elég nagy ahhoz, hogy tudja, játék után (vagy este) össze kell pakolnia. Másnap újra fel tudja majd építeni. Persze abból sincs semmi gond, ha egy-két napig nem bontjátok le, ha olyan helyen van, ahol nem zavar senkit. Koncentrálóképessége egyre növekszik, így gyakrabban előfordul, hogy megkezdett játékait folytatni szeretné másnap is. Jelöljetek ki a lakásban egy olyan helyet, ahol ezt megteheti (pl: szerepjátékos vár takaróból, lego-város építése, kirakó).

 

Még most is tart a hatalmi harcok ideje. Szeretne irányítani és küzd is ezért. Ha engeded, hogy belemenjen, szembe fog szállni Veled, és ez csak további konfliktusokhoz vezet. Már tökéletesen tisztában van azzal, hogy mi az, amivel biztos ki tud hozni a béketűrésből, és bármire képes azért, hogy magánál érezze a hatalmat.

 

Hatéves Csemetéd még teljesen kitölti életedet. Úgy érezheted, hogy megint (vagy még mindig) háttérbe vagy szorulva saját magaddal szemben. Gondolkozz el azon, mi az, amit nagyon szeretnél már csinálni és soha nincs rá időd. Eljött az ideje, hogy most szakíts rá időt! Foglalkozz magaddal, mert így lesz jó mindannyiótoknak. Így tudsz türelmes és jókedvű maradni Gyermekeddel, aki pillanatok alatt megnőtt.

ápr
29

Gyermeked igazi kis emberpalántává cseperedett. Minden nappal egyre ügyesebb, okosabb és egyre több dologra képes. De csak azért, mert nő, mint a gomba, ne tévesszen meg, még mindig nagyon nagy szüksége van Rád. Megeshet, hogy nem akarja, hogy otthagyd az oviban, és kétségbeesetten kapaszkodik Beléd.

Ez nem annak az oka, hogy bármi olyasmi történt Vele az óviban, amit nagyon zokon vett. Ha ilyesmi lenne, már elmondta volna Neked, hiszen odafigyelsz Rá, és szoktatok őszintén beszélgetni az óviról is. Egyszerűen, fontos vagy Neki.

 

Biztos Veled is előfordult már (mint mindenkivel) egy érzékenyebb pillanatodban, hogy elgondolkodtál azon, vajon jó szülő vagy-e? Jól csinálod-e a dolgod? Mindent sikerült-e megvalósítanod, amit elterveztél a gyereknevelés területén? Ahelyett, hogy elkezdesz pánikolni, gondolj inkább arra, hogy milyen okos, szép és egészséges a Gyermeked. Mindent, amit teszel, azért teszed, mert azt szeretnéd, hogy Neki jó legyen. De ha mégis nagyon magad alatt vagy, beszélgess erről Pároddal. Ő is meg fog nyugtatni, hogy jó az, amit teszel.

 

Újfajta időtöltést szeretnél kipróbálni? Cseréljetek kicsit szerepet! Meséljen Ő Neked. Azzal, hogy ösztönzöd a mesélésre, nyelvi készségét is nagymértékben fejleszteni tudod. Már tökéletesen tudja, hogy a történeteknek elejük, közepük és végük van. Eszerint fogja elmesélni azt, amit kitalál Neked. Ezeket esetleg fel is veheted diktafonra vagy kamerával. Később jót fogtok nevetni ezeken.

 

Gyakran előfordulhat még most is, hogy nehéz ügy az esti lefekvés. Mit tudsz tenni, hogy ez könnyebb legyen? Lefekvéskor beszéljétek át, hogy mi is történt Vele a nap folyamán. Mi volt a legjobb és a legrosszabb. Így könnyebben tudja rendezni magában a nap eseményeit. Megnyugszik, és még egy jót beszélgettek is. Így mindenkinek könnyebb. Gyermeked kiadja magából a napi frusztrációt, Te tisztában lehetsz vele milyen volt a napja, mi történt Vele, mi az, ami most éppen zajlik Benne. Nem utolsó sorban ilyenkor biztos, hogy csak Rá figyelsz.

 

Ideje, hogy játékai között szelektálj. Ilyenkor már nincs szüksége azokra a játékokra, melyekkel kisbaba korában játszott. Sőt már Ő sem szeretné, hogy kisbaba játékai legyenek. Így több helyetek lesz arra, hogy tényleg olyan játékokkal tudjatok játszani, ami ebben az életkorban fejlesztő Számára. (pl.: szerepjátékok, művészkedés, sportfelszerelések stb.)

 

ápr
29

Hidd el, Csemetédnél még mindig Te vagy a legfontosabb, de néha félre kell egy kicsit állnod. Ekkor kezd kialakulni a baráti kapcsolatokban a „legjobb barát” titulus.

Ilyenkor gyakrabban előfordulhat, hogy elhúzódik Tőled, mikor puszilgatnád, szeretgetnéd. Ebbe is bele kell törődnöd (sajnos), ekkor kezdenek el távolságot tartani a szülőkkel szemben.

 

Már tudatában van annak is, hogy Neked mennyire fáj, mikor elhúzódik Tőled, lehet, hogy ezzel szeretne büntetni valamiért, amit nem engedtél meg neki, nem szenteltél Neki annyi figyelmet, amennyit szeretett volna. Valószínűleg ezt már Ő is megtapasztalta a baráti kapcsolataiban. Neki sem volt jó érzés. De az is meghúzódhat a háttérben, hogy nem a baráti előtt szeretné kimutatni, hogy mennyire szeret és vágyik a közelségedre, öleléseidre, mivel Ő már „nagy”.

 

Egyre nyugodtabb napokra számíthatsz. Sokkal jobban képes már kontrollálni magát Csemetéd, így lassan, nagyon lassan, de biztosan búcsút vehettek a hisztiktől. Megtanulja, hogy másképp is le tudja vezetni indulatait, és ez így sokkal jobb mindenkinek. Esetleg kipróbálhatod Te is Csemetéd módszereit, ha úgy érzed, nem bírod tovább cérnával. Lehet, hogy Neked is beválik, ha ugrálsz vagy szaladgálsz kicsit.

 

Szülőnek lenni nagy öröm, amikor minden rendben megy és mindenki jól érzi magát. Na de mi van akkor, mikor ez nem így van? Mi van, ha fel kell emelned a hangod a helyes viselkedés eléréséhez? Mi van, ha büntetned kell Csemetédet, akinél egyre jobban kezd kirobbanni a szunnyadó vulkán? SEMMI. Semmi sincs ilyenkor. Kiválasztottad az általad helyesnek vélt nevelési formát. Eldöntötted, hogy milyen módon szabályozod Gyermeked. Ezzel már öt évesen Ő is tisztában van. Tudja, hogy viselkedése mit von maga után. Ha már nem jutsz semmire az eddigi módszerrel, próbálj másképp fogalmazni a megszokott mondatok helyett. Pl.: „Ha megebédeltél, alvás előtt még ehetsz egy sütit, ha annyira szeretnél. / Igen, nézheted kicsit a tévét, csak előtte, légyszí, pakolj össze, hogy ne fürdés előtt kelljen.”

 

Nem könnyű helyt állni a munkahelyen, otthon és még Gyermekedre is száz százalékosan figyelni. Megérdemled a pihenést, és ezt mindenkinek meg kell értenie. Jobb lesz a család minden tagjának, ha jól érzitek magatokat, és tudtok egymásra figyelni. Ehhez viszont Neked is pihenni kell. Ha az anya boldog, az egész család rendben van! A Gyermeked megérzi a benned lévő nyugalmat és harmóniát, a Párodnak pedig éppen egy ilyen nőre van szüksége!

 

Már eleget próbálkoztatok a rendre szoktatással. Itt az ideje, hogy a gyakorlatban is aktívan használja Csemetéd. A szobáját, játékait nyugodtan bízd Rá. Tartsa rendben úgy, hogy mindig megtalálja azt, amit keres. Nyugodtan ágyazhat, kiviheti a szennyesét, lehúzhatja az ágyneműjét stb. Vezessétek be, hogy minden este össze kell pakolni a szobában. Ezzel saját dolgaidat is megkönnyíted, és Gyermekedet is a rendre neveled.

 

Csemetéd még most is szívesen halmoz el nap mint nap alkotásaival. A kedvenceket rakd el a Számára kijelölt mappába, a többit meg elajándékozhatjátok a nagyszülőknek, rokonoknak (ha nem szeretnéd kidobni). Ha mégis úgy döntesz, hogy kidobod néhány rajzát, ezt úgy tedd, hogy ne lássa, és ne is találja meg másnap rajzait a szemetesben. Nem esne jól ez lelkecskéjének. Viszont soha ne dobj ki olyat, ami Ő különösen szeret, és keresni fog művei között.

ápr
29

Gyermeked már az olyan utasításokat is megérti, melyek több lépésből állnak. Ez viszont úgy a legkönnyebb, ha az általad adott utasítások logikusan követik egymást. Fontos, hogy Rád figyeljen, és ne kalandozzon el, mert akkor nem jártok sikerrel.

 

Önállósága már a fürdés területén is sokat fejlődött. Kipróbálhatod hogyan boldogul az önálló, egyedül végzett fürdéssel. Már elég nagy ahhoz, hogy megértse a lefektetett szabályokat. De mindig legyél hallótávolságban, hogy mikor szüksége van Rád, ott tudj lenni. A fürdőjátékok is nagy segítségedre lehetnek, hogy Te is haladj kicsit a dolgoddal. Így élvezni is fogja a fürdést, és érzi, hogy már „nagy”, bízol Benne, mert ott mered hagyni és tudod, hogy nem csinál semmi olyat, amit nem kellene.

 

A kialakított napirendet az óviból hazaérve is tartsátok be. Az óviban töltött idő alatt eléggé kimerülhet. Elvárásoknak megfelelni, megcsinálni a feladatokat stb. Ez nagy figyelmet követel Csemetédtől. Ha már nagyon nem bírtok egymással, jó ötlet lehet fél órával korábbra hozni az esti lefekvés időpontját.

 

Gyermeked egyre többet szeretne, és tud is segíteni Neked. Ez a segítség már nem tart vissza (mint régebben) abban, hogy tényleg haladj a dolgoddal. Adj Neki munkát, ha szívesen segít. Teríthettek együtt, faleveleket gereblyézhettek, bepakolhatja a mosógépbe a ruhákat, hajtogatásnál szétválogathatja a zoknikat stb. Amikor együtt csináljátok ezeket a házimunkákat egy jót beszélgethettek is a napi dolgokról és az elképzeléseitekről. Ezzel megtanítod arra, hogy bizonyos feladatokat hogyan kell megcsinálni, és bizony meg kell csinálni mindig, nem csak akkor, amikor kedve van.

 

Ha a nagyszülők aktív részesei Csemetéd életének, előnyt kovácsolhatsz belőle. Ahhoz, hogy jó és szeretetteljes viszony alakuljon ki, kellenek a rendszeres találkozások, ha távol élnek tőletek, akkor legalább telefonbeszélgetések. Beszélgessetek Róluk sokat, nézegessétek meg az albumba elrakott képeket. Így biztos lehetsz benne, ha véletlenül Te nem érsz rá, vagy szeretnétek Pároddal kicsit kettesben lenni, számíthatsz Rájuk, és Gyermeked is szívesen lesz Velük.

ápr
29

Gyermeked kifejezetten tehetséges. A társadalmi szokásokat viszont még mindig „csak” tanulgatja, ízlelgeti. Gyakori Nála a dacosság és az indokolatlan hazugságok. Nem kell kétségbe esned, egy jó beszélgetéssel sok mindent meg tudsz oldani.

 

Elég megdöbbentő és ijesztő tud lenni, mikor Csemetéd (,akit már nagynak és okosnak gondolsz) megpróbál megütni Téged. Ennek az önkontroll hiánya az oka. Nem kell túlreagálnod, de legyél határozott és egyértelmű, mikor tudatod Vele, hogy ez bizony nem helyes viselkedés, és nem szabad így viselkedni, mert ezzel fájdalmat okoz Neked vagy másnak.

 

Ha a játszótéren is előfordulnak hasonló esetek, akkor is közbe kell lépned. Persze nagyon nehéz kitalálni, hogy mikor is jött el a megfelelő alkalom a közbeavatkozáshoz. Ezekkel a konfliktusokkal is személyisége és önbizalma fejlődik. De nem szabad hagyni, hogy állandósuljon. Próbáljon meg saját erejéből megegyezni játszótársaival, megtalálni a helyes utat.

 

Egyre többet és gyakrabban veheted észre, hogy az eddig aranyosnak vélt hülyéskedése kezd az agyadra menni. Képes mindenből viccet csinálni, és úgy tűnhet, hogy nem unja meg soha. Ebben az időszakban szinte mindent viccesnek találnak, ami nevetőgörcsökben nyilvánul meg.

 

Próbálj szelektálni. Nagyon nehéz, de próbálj nem foglalkozni ezekkel a dolgaival. Ami viszont elviselhetetlen Számodra vagy ténylegesen veszélyes, állítsd le! A többit meg majd abbahagyja, ha látja, hogy nem ér el vele semmit Nálad. Ilyenkor jó jutalmazás lehet a figyelmed. Amikor a nemkívánt viselkedést űzi, nem figyelsz Rá, de mikor az elvárásaidat jól teljesíti a magatartás terén, megjutalmazod a száz százalékos figyelmeddel. Hidd el, idővel kinövi ezt a viselkedést is.

 

Ha művészi hajlamát szeretnéd fejlesztgetni, tartsd az alsó polcokon a papírt, ceruzát, zsírkrétát, filctollat. Szívesen nyúl majd hozzájuk, és élvezni fogja, hogy felügyelet nélkül tevékenykedhet. Az olló használatát meg kell tanítanod, és felügyelet nélkül ne hagyd, hogy használja, amíg nem használja teljes biztonsággal. Addig nagyon figyelj, hogy ne találja meg sehol, tartsd biztos helyen.

 

Nincs könnyű dolgod még mindig. Ilyenkor Csemetéd mindennek tudni szeretné az okát. Ez sok miért-kérdéssel jár. Sokat kell magyaráznod. Ekkor érdemes még jobban lefektetned a biztonsági szabályokat. Ezeket ismételjétek és erősítsétek meg a lehető legtöbbször. Neked is jó példát kell mutatnod, mert Téged figyel és utánoz.

 

Előfordulhat, hogy Ő is vágyik egy kis magányra. Ne tapadj rá! Amikor úgy érzi, meg fog keresni és mindent elmesél, amire kíváncsi vagy. Adj Neki is időt, hogy fel tudja dolgozni a napi eseményeket, elvárásokat. Amikor pedig a társaságodra vágyik, figyelj Rá teljesen. Ilyenkor várhat az a házimunka is. Az együtt töltött idő ajándék mindkettőtöknek!

ápr
29

Úgy érezheted, hogy Gyermeked közelgő szülinapjával egyre érettebbé válik. Ne lepődj meg, ha ez nem így van, majd kialakul. Mivel nagy a nyüzsgés Gyermeked körül, és ezt érzi Ő is, lehetséges, hogy egy kis visszaesést figyelhetsz meg Nála. Adj Neki egy kis időt, és szépen lassan minden visszatér a megszokott kerékvágásba.

 

Egyre többet szöszmötöl, ami Rád nézve nem a legtakarékosabb az idő szempontjából. Inkább ezt is próbáld beépíteni napirendetekbe, így nem okoz majd akkora gondot. Mérd fel, hogy mi, mennyi ideid tart (pl. bevásárlás együtt). Megpróbálkozhatsz felkelteni benne a versenyszellemet pl. az öltözködésnél. Így gyorsabban haladhattok.

 

Ideje kicsit szortíroznod a ruhái között. Gyermeked ebben a korban nagyon gyorsan nő, és azt veszed észre, hogy már megint nem fértek el a szekrényekben, fiókokban. A kinőtt ruhákat elajándékozhatjátok, így még örömet is szerezhetsz valakinek. Így persze Neked is könnyebb lesz, mert egyszerűbb választani a kevesebb ruhákból.

 

Gyermekednek még most is nagyon fontos a pozitív megerősítés bizonyos tevékenységek után. Ezzel növelheted önbizalmát, és önállóságát is fejleszted vele. Próbáld ezt nem csak szavakban kifejezni. Meg kell tanulnia, hogy nem csak a kimondott szavaknak lehet örülni, hanem egy érintésnek, pillantásnak is. Figyeld meg, mit szól hozzá, ha egy elvégzett tevékenység után megöleled, kacsintasz Rá vagy pacsiztok egyet.

 

Most kezd igazán nehéz kérdés lenni a TV nézés. Az óviból óhatatlanul is hazaviszi azokat a dolgokat, amiktől Te szeretnéd megóvni. Persze Nektek is nagyon oda kell figyelni. Úgy tűnhet, hogy nem is figyel, de másnap megkérdezheti, hogy mi az a gyilkosság pl. Ezek az erőszakos dolgok sokszor félelmeket válthatnak ki benne. Próbáljátok úgy időzíteni azokat a műsorokat, amik Benneteket érdekelneszük, hogy ne zavarják meg biztonságérzetét. Ha mégis felmerülnek ilyen kérdések, válaszolj rájuk őszintén, és a lehető legjobban nyugtasd meg. Figyelj rá, hogy csak annyira menj bele a magyarázatba, amennyire Őt érdekli az adott téma.

 

Ha szereted a teát, Gyermeked is meg fogja kedvelni Melletted. Neki is tökéletes ital, ha megfelelő minőségűt választasz (koffeinmentes, teinmentes vagy gyógynövényes). Sem a fekete, sem a zöld tea nem megfelelő! Tiszta gyümölcsteát és vörös teát, valamint nagyon enyhe gyógynövényes teát adhatsz neki, akár pici mézzel ízesítve. Széles a választási lehetőségek skálája. Figyelj mindenre Gyermeked érdekében.

 

Rokonok és barátok szülinapjára készítsetek valami egyszerű, egyedi dolgot együtt. Legyél kreatív! Ez az ajándék még értékesebb lesz majd a megajándékozott számára.

 

ápr
29

 

Elég nehéz dolgod van az egyre függetlenebb Gyerkőcöddel. Nehéz eldönteni, hogy mikor és hogyan kellene közbelépni. Amikor már nem bírod tovább, nyugodtan mondd azt, hogy „nem”. Meg kell tanulnia a határokat, és azok betartását.

 

Az ilyen korú gyereknek még fontosak a szabályok és a megszokott napirend, mert ezzel is segítheted biztonságérzetét. Ha mégis eltértek a megszokott napirendtől, előre szólj Neki, hogy fel tudjon készülni rá, na meg persze Te is. Ha nem éri váratlanul a változás, nem kell akkora mértékű hisztire számítanod.

 

Ha minél többet szeretnél megtudni arról az időről is, amit nem Veled töltött el, elég körülményesen kell megfogalmaznod a kérdéseidet. De lehet, hogy ekkor sem lesz annyira közlékeny. Ez nem baj. Szépen lassan el fog mesélni mindent. Lehet, hogy egyszer csak magától belekezd a mesélésbe. Ilyenkor figyelj rá, mert ez is meghatározza a későbbi beszélgetéseiteket. Ha ilyenkor azt érzi, hogy fontos Számodra mondanivalója, és figyelsz Rá, később is bizalommal és őszintén fog Hozzád fordulni.

 

Figyeljetek az egészséges életmódra és a táplálkozásra. Ennek a megtanítása úgy megy a legkönnyebben, ha Tőled látja, mit, hogyan kell tenni azért, hogy egészséges maradjon. Érdemes ilyenkor megismertetni Vele új ízeket. Ekkor már tökéletesen ki tudja fejezni, mi az, ami ízlik Neki, és mi az, ami nem. Legyél nyugodtan kreatív a konyhában is, ismerkedjetek más kultúrák ízeivel, újdonságokkal.

 

Az ételek elkészítésében nyugodtan segítségül hívhatod Gyermekedet is. Így még könnyebb „belenevelni” az egészséges életmódot, és még jól is szórakozhatok.

 

Ha már nagyon régen mozdultál ki Apával vagy a barátokkal, akkor hívd fel őket, és szervezz meg egy találkozót. Ha van olyan tevékenység, amit szerettél régen, de egy ideje már le kellett mondanod róla, akkor vágj bele nyugodtan újra (legyen szó akár kocogásról, akár olvasásról). Ahhoz, hogy élvezd az életet a gyerekkel, először Neked is jól kell érezned magad, és fel kell kicsit töltődnöd. Így könnyebb és nyugodtabb lesz mindkettőtök élete.

 

A zenei neveléshez az is hozzá tartozik, hogy az életkorának megfelelő, fejlesztő zenét halljon Csemetéd. Legyen szó akár otthoni vagy autóban történő zenehallgatásról. Te is jól érezheted magad a kocsiban úgy, hogy a Te kedvenc zenéd szól. Ezzel is csiszolgathatod Gyermeked alakulóban lévő ízlését. Több irányzattal ismertetheted így meg.

 

már
16

 

Gyermeked ebben a korszakban is sokat tanul környezetétől és Tőled. Elgondolkodhatsz azon, hogy megtanítod késsel-villával enni, úszni és a háziállatok gondozásában segíteni.

 

Ha azt szeretnéd, hogy úgy viselkedjen, ahogy Te szeretnéd, jobban teszed, ha dicséred. Ez a pozitív hatás ugyanis jobban elmélyül, mint a negatívumok kiemelése vagy a büntetés. Ösztönösen imponálni szeretne Neked és a környezetének.

 

Próbáld rászoktatni arra, hogy pakoljon el maga után. Mindkettőtöknek jobb lesz, ha ezt elsajátítja. Neked sem kell annyit pakolnod (lakásotok nem lesz csatatér), és Neki is könnyebb lesz a későbbiekben az élete. Szépen, lassan építsd be a napirendetekbe a közös rendrakást, takarítást. Így könnyebb lesz megszoknia, hogy pakolnia is kell.

 

Mondanivalójára tényleg figyelj oda, és próbáld megérteni az Ő szemszögéből nézve is, amit mesél. Ez lesz az alapja annak, hogy a kamaszkorban is bátran és nyíltan megbeszélhettek majd mindent. Megtanulja, hogy figyelsz Rá, fontosnak tartod gondolatait. Így szívesen nyit majd Feléd később is.

 

Előfordulhat, hogy azt veszed észre, nem igényli már szeretgetésedet, elhúzódik a puszik és az ölelések elől. Ezzel nincs semmi gond. Ugyanolyan fontos vagy Számára, csak már nem az a Pici Gombóc, aki volt. Ehhez Neked is hozzá kell szoknod. Keressetek olyan programokat, melyben együtt tudtok lenni, és jól érzitek magatokat mindketten. Pl.: társasjáték, séta, fürdés és beszélgetés. A lényeg, hogy figyelj Rá. Ez nagyon jól és erősen összekovácsol majd Benneteket a következő évekre is.

 

Mivel Gyermeked nagyon kreatív, nem látszol ki a sok papír mögül. Ezeket nyugodtan elteheted, később visszaidézi mindkettőtök számára a szép emlékeket. Ha nem szeretnéd az összeset megtartani, szortírozz nyugodtan, és csak a legjobbakat tartsd meg. Ha olyan helyre rakod ki, ahol Ő is láthatja, büszke lesz magára és művére. Egyre többször halmoz majd el ilyen meglepetésekkel, mert látja, hogy fontos Neked és becsben tartod rajzait. Később bekerülhetnek a csak Neki kinevezett mappába, ahol eddig is gyűjtögetted műveit.

 

 

már
16

 

Gyerkőcöd eddigi képességei lenyűgöznek még most is, hát még az újak. Ennek az évnek a jellemzője, hogy Babád barátságos és tiszta energia. Ebben a korban még a zárkózottabb gyerkőcök is jobban megnyílnak és barátkozósabbá válnak. Már mindenkinek a társaságát élvezik (nagyszülőktől a kisebbekig).

Önállósága is egyre jobban fejlődik. Ez öltözködés terén is megmutatkozik.

 

Ezzel az újabb szülinappal biztos, hogy gazdagodtok megint jó pár játékkal. Itt az ideje, hogy szortírozz kicsit. Valószínűleg könnyebb dolgod lesz, ha akkor teszed ezt, amikor nincs ott melletted. Lehetséges, hogy túlságosan féltené megszokott (most már régóta nem használt) játékait. A kevesebb játék Neked is könnyebbséget jelent. Nem lesz annyi játék szerteszét. Így legalább Gyerkőcöd is könnyebben tud majd választani, nem esik a bőség zavarába a sok játéktól. Ha túl sok a játéka, mindennel csak rövid ideig játszik, nehezebb fenntartani az érdeklődését hosszabb ideig, ami a későbbiekben igen fontos lesz.

 

Előfordulhat, hogy Gyermeked egyre többet panaszkodik. Ez elég idegesítő tud lenni, de próbálj megértő lenni. A panaszkodással is a véleményét fejezi ki. Bizony Neked is érdemes bocsánatot kérned Tőle, ha kicsit ingerültebb, türelmetlenebb vagy Vele. Így is megtanulja, hogy jobb a lelkiismeretének, ha bocsánatot kér, amikor valamit nem tesz helyesen. Azzal, hogy bocsánatot kérsz, nem veszítesz a tekintélyedből, sőt, így még inkább hiteles leszel Számára.

 

Töltsd fel a gyógyszeres dobozod fertőtlenítővel és kötszerrel. Még gyakoriabbak lehetnek a sérülések, horzsolások. A gyógypuszit és ölelgetést soha ne felejtsd el! A mintás sebtapasz is segítségedre lehet, bár az is előfordulhat, hogy minden apróság miatt bekötteti majd különböző testrészeit. De egy próbát megér.

 

A betegséget már előre láthatod Gyerkőcödön. Ilyenkor próbálj még türelmesebb lenni. Előfordulhat, hogy nagyon igényelni fogja a társaságod. Ha teheted, legyél Vele minél többet. Itass Vele sok folyadékot! Amíg nem látod Rajta, hogy tényleg nagy a baj, nem kell rögtön az orvoshoz szaladni. A köhögést köptetővel jól tudod csillapítani. Az orrszívást pedig ne hanyagold. Nem lenne jó egyiktöknek sem egy arcüreggyulladás. 

 

A reggeliről ne feledkezzetek meg, nagyon fontos. A reggeliből energiát szerezhettek, serkenti az agyműködést. Ha esetleg még sincs annyi időtök, néha megteszi egy bögre tej vagy kakaó és egy banán. Gyors és tápláló. De igyekezzetek megfelelően tápláló reggelit enni.

 

már
16

 

Gyermeked sok figyelmet és türelmet igényel ebben az időszakban is. Ha naponta többször érzed szükségét annak, hogy elvonulj és feltöltődj, tedd meg!

 

Mindennapi feladataid elvégzése olykor könnyebb, olykor nehezebb Csemetéddel. Ha vásárolni mentek, egyszerűbb beültetni a kocsiba, és végigszaladni az áruházon. Gyermeked már elég nagy, könnyen lehet baja, ezért vásárlás közben fokozottan kell Rá is figyelned. Ha tűri a gyors vásárlást, néha iktass be lassú vásárolgatást is, amikor Ő is nézelődhet, levehet dolgokat a polcról. De ezt is beszéljétek meg mindig. „Most sietünk, mert még a postára is kell mennünk és a Mama is vár, de holnap lesz időnk, és akkor Te is sétálhatsz velem, és Te pakolhatsz majd a kosárba.”

 

Elfelejtheted, hogy megtervezed az egész napotokat. Gyerkőcöd képes minden tervet felborítani. Akár már a reggeli öltözésnél, azzal, hogy nem szeretné azt a ruhát felvenni, amit Te kikészítettél. Pillanatok alatt kipakolja az egész szekrényt és kiválasztja a legszebb nyári ruháját télen. Majd az általad épp összepakolt játékokat egy pillanat alatt szerteszét dobálja és a játékkupac tetején kezd neki a játéknak. Ebben az időben tanulja meg Kicsinyed, hogy bizony pakolni is kell. Nem kell elraknod utána mindent! Ez Róla szól és nem arról, hogy belefér Neked. Fontos, hogy megszokja, hogy mindent vissza kell tenni a helyére. Egyszer még hálás lesz ezért.

 

A lakás nem nyújtja a legszebb látványt ebben az intenzív időszakban, de idővel majd változni fog ez is. Nem kell az őrületbe kergetned magad az állandó pakolással és idegeskedéssel, hogy már megint kezdheted elölről az egészet. Csemetéd is pakoljon maga után. Valamennyire segíthet azért a helyzeten az, ha egyszerre kevesebb játékot hagysz elöl. Ha néhány játékkal már csak ritkán játszik, cserélgetheted őket, és így kevesebb a szétpakolnivaló.

 

Gyermeked hisztijei bizony kikészíthetnek. Egy rosszabb napodon előfordulhat, hogy indulatosabb vagy, és nem úgy szólsz, viselkedsz Vele, ahogy valójában szeretnél. Ha ez megtörtént, nem kell bűntudatot érezned! Kérj Tőle bocsánatot, mondd el, hogy ma nincs jó napod, fáradt vagy, és ezért mondtad, tetted azt, amit. Meg fog érteni és ugyanúgy fog mosolyogni Rád, mint eddig. Így tanulja meg, hogy ha hibázik, bocsánatot kell kérni, és szépen rendbe jönnek a dolgok. Ez fontos tapasztalat Számára!

 

Ha már ismerkedtek a zsepi használatával, jó, ha azt is megtanítod, hogy mit kell tenni, ha nem tudja tüsszentés előtt időben elővenni a zsepit: elfordulni és a könyökhajlatba tüsszenteni. Így a szobát sem fogja elárasztani bacikkal. Aztán lehet mosakodni.

 

Szociális érettsége is sokat fejlődött, és még fog is. Személyiségétől is függ, hogy hogyan tud beilleszkedni, mennyi barátot szerez, mennyire népszerű a többi gyereknél. A zárkózottabb gyerekeknek nehezebb a dolguk, de ha lehetőséget biztosítasz visszahúzódó gyermekednek arra, hogy ismerkedjen és játsszon idegen gyerekekkel is idővel megoldódik minden.

 

már
16

 

Manócskád szinte szárnyal. Napról napra képes lenyűgözni rohamosan fejlődő képességeivel. Önállóságában is egyre ügyesebb, szívesen és ügyesen segít a házimunkában, pakolásban, kirakós játékokban. Képzelete határtalan, jókat vidulhatsz egyes kimondott gondolatain. De ilyenkor ne bántsd meg! Ezeket Ő komolyan gondolja.

Babáival, autóival, bábjaival játszott szerepjátéka is egyre színesebb és összetettebb. Érdemes néha leülnöd és megfigyelned, mit, hogyan játszik ezekkel az eszközökkel, mert bizony a naponta szerzett tapasztalatait, frusztrációit, esetleges problémáitokat játssza újra. Te is tanulhatsz játékából. Néha sokkal könnyebb megtalálni a helyes megoldást egy problémára, ha megnézed, hogyan érinti ez Őt, és hogyan adja ezt vissza játéka során. Máskor másképpen oldhatod meg ugyanazt a dolgot. A játékában használt párbeszédei kísértetiesen hasonlítanak a Ti párbeszédeitekre. Tökéletesen visszaadja, hogyan beszélsz Vele, Apával, Nagyival és a többiekkel, illetve hogy az utóbbiak hogyan beszélnek Vele. Sokszor meg fogsz lepődni azon, amit és ahogyan mond. Néha csak így tűnik fel, hogy milyen nevetséges is az, amit olykor idegesen teszünk vagy mondunk. (Ő legalább annyira tanít Téged, mint amennyire Te Őt, persze csak, ha nyitott vagy a fejlődésre.)

 

Az életetek persze még most sem könnyű. Bármikor előjöhet a semmiből egy hiszti- vagy egy dühroham. Ez már (sajnos) nem feltétlenül a fáradság jele, mint korábban. Próbáld ki, hogyan reagál, ha nem veszed figyelembe ezt a viselkedési formát. Ez egyáltalán nem könnyű, próbára teszi az idegeidet. De gyakran éppen azért viselkedik így, mert észreveszi, hogy ekkor csak az Övé minden figyelmed. Hiszen ilyenkor nem csinálsz semmi mást, csak megpróbálod lenyugtatni, figyelmét elterelni. Ha ilyenkor nem foglalkozol Vele, lehetséges, hogy nem lesz részed benne olyan sokszor, mert így már nem is éri meg a felhajtást.

 

Az alvással még most is lehetnek gondjaitok. Képesek nagyon elhúzni a lefektetést. Anya, kérek még egy puszit! Olvass még egy utolsó mesét! Elfelejtettem fogat mosni! Szomjas vagyok! Stb. Próbáljatok a lehető legjobban ragaszkodni az eddig megszokott keretekhez. Határozott, de kedves legyél. Az éjszakai nyugodt alváshoz elengedhetetlen a problémamentes elalvás. Alvás előtt beszéljétek meg, hogy mit, hogyan fogtok csinálni. Pl.: Felvesszük most a pizsit, és kapsz még egy kis vizet. Utána melyik mesét szeretnéd hallani? Ha elolvastuk, és kérsz még, akkor ihatsz még, de utána lefekszel és aludnod kell, hogy holnap ne legyél fáradt, és sokat tudjunk játszani. Mielőtt elkezded olvasni a mesét, mondd el még egyszer, hogy mese után lerakjátok a könyvet, elbúcsúztok és csicsika van. Valószínűleg így sem fog zökkenőmentesen menni minden, de így tudhatja, hogy mi után következik az elválás.

 

Bármennyire is próbálod felvértezni Magad, a rosszabb napokon bizony Nálad is elszakadhat a cérna (mint mindenkinél), és úgy érezheted, nem bírod már tovább. Nem érdemes dühöngeni. Egyél egy kis csokit vagy vegyél egy forró fürdőt, és próbáld elterelni a gondolataidat és megnyugodni. Vonulj el, és foglalkozz Magaddal egy kicsit. Ha megnyugodtál, elszállt minden mérged, és újra vidám vagy, akkor felhőtlenül tudtok majd tovább játszani.

 

már
16

 

Babád önállósága már néha riasztó is lehet Számodra. Elcsodálkozol, hogy hová lett védtelen, segítségedet igénylő pici Babád. Azért még most is jó, ha odafigyelsz a részletekre (alapos kéz- és fogmosás). Játékába is úgy bele tud merülni, hogy még azt sem hallja, ha szólsz Neki. Ha nagyon gyorsan akarod kirángatni a megkezdett játéktevékenységből, kellemetlen perceket kell átélnetek. Jobb ha, előre szólsz Neki, mikor, mit fogtok csinálni, pl. még egy mesét válassz, azt elolvassuk és utána megyünk enni.

 

Egyre többet megy látogatóba a Nagyiékhoz, aminek esetleg ottalvás is lehet a vége. Amiatt nem kell aggódnod, hogy megzavarja kialakított szabályrendszerét, vagy hogy a Nagyiék engedékenyebbek, azt is megengedik, amit Te nem. A gyerekek, így a Te Gyerkőcöd is, tökéletesen fel tudja mérni, hogy kinél, mi az elfogadott, és mit lehet büntetlenül megtenni. Amikor viszont megjegyzi, hogy „Ezt a Nagyiéknál lehet csinálni!”, nyugodtan mondd Neki, hogy „Igen, ott lehet, de itthon nem!” Megérti és elfogadja az érvelésedet.

 

Élvezd nagy segítőkészségét. Nagyon szeretne segíteni Neked mindenben. Nyugodtan bízz rá olyan feladatokat, amikkel meg tud birkózni. Ezzel a viselkedésével is Neked szeretne imponálni.

 

Ebben az időszakban már előjöhet a doktoros játék is. Nem kell megijedned, ez még nem szexuális jellegű játék. A háttérben a kíváncsiság bújik meg. Ebben az időszakban értik meg a gyerekek véglegesen, hogy mi is a különbség a fiúk és a lányok között. A legjobb, amit tehetsz az, hogy szépen nyugodtan „helyre” teszed a próbálkozó Manódat, és eltereled a figyelmét. Legyél tárgyilagos, így a későbbi, valódi szexualitás megjelenésekor megfelelő viselkedést várhatsz Tőle.

 

Mindig legyen kéznél egy füzet, hogy össze tudd írni Manód aranyköpéseit. Később nagyon vicces pillanatokat tudsz majd ezzel okozni Magadnak és a Rokonságodnak is.

 

Most ismerheted meg igazán, hogy hogyan viszonyul Manód a különböző feladatokhoz. Próbálkozz nyugodtan! Érdekesnek fogja találni az újdonságokat. Találj ki új játékokat, melyek fejlesztik ügyességét, így egyre jobban megismerheted személyiségét.

 

Kedvenc vagy nagyon jól sikerült alkotásait gyűjtögetheted egy mappába, ami csak ennek van szentelve. Ezzel a mappával végigkísérheted egész gyermekkorát. Jó lesz ezt is visszanézni majd tíz év múlva. Sok szép emlék, melyek mosolyt csalnak majd az arcodra.

 

már
16

 

Megint egy újabb szülinap. Csemetéd nő, mint a gomba. Örökítsd meg a pillanatokat, mert Neked és a rokonságnak is jó lesz majd emlékezni ezekre a szép napokra.

 

Hiába cseperedik őrült gyorsasággal Babád, az életed és a mindennapjaid nem lesznek könnyebbek ettől. Egyre gyakrabban használja a „szeretem” és az „utálom” szavakat, amitől néha a falra mászhatsz. Próbálja megtalálni magát, hogy ki is Ő valójában.

 

Az öltözködés is kényes kérdéssé válhat (főleg a lányoknál). Ilyenkor nem kell felesleges vitákba bonyolódnotok. Ha tényleg nem valami jeles alkalomról van szó, nyugodtan engedd meg, hogy azt vegyen fel, amit szeretne (persze a megengedett határokon belül, kicsit fázna nyári ruhában télen). Ezzel is fejlesztheted kreativitását, döntéshozó képességét.

 

Az általatok meghozott szabályok, határok betartása még mindig nehéz dolog Számára. Egyre ügyesebben próbálja kikerülni ezeket. Ha nálad nem éri el célját, akkor bizony Apa is célponttá válik. Legyetek következetesek (ezt jó előre beszéljétek meg), ha valami Anyánál „nem”, akkor az Apánál is legyen „nem”. Így egymás tekintélyét nem ássátok alá (ami elengedhetetlen egy családban), és fokozatosan majd úgyis megtanulja és elfogadja a felállított szabályokat.

 

Nem lehet tudni, hogy mikor jó lemondani a délutáni alvásokról véglegesen. Elég egyértelmű jel, ha már az alvásidőben is élénk, eleven és aktív. Na és persze ellenáll, ha le szeretnéd fektetni. Próbálkozhatsz a pihenőidő bevezetésével. Ilyenkor nem kell aludni, csak nyugodtan, csendben bent lenni a szobában. Ha már ezeket az időszakokat is jól viseli, elhagyhatjátok a délutáni alvást.

 

Ahhoz, hogy Te is jól érezd magad, Neked is szükséged van pihenésre, kikapcsolódásra. Ha ezt úgy valósítod meg, hogy nincs a közvetlen közeledben a Gyerkőc, nincs semmi baj. Neked is kell a felnőtt társaság, felnőtt témák. Ha ilyen programot szerveztek Apával, mondd el Manódnak, hogy mikor nem leszel otthon Vele, ki lesz mellette, mit fognak majd csinálni (pl. a Nagyival). A legfontosabb, hogy biztosítsd afelől, hogy reggel találkoztok majd.

 

Nem mindig tudtok mindannyian együtt (Anya, Apa, Gyerkőc) játszani, tevékenykedni? Nem baj! Nyugodtan lehet olyan programokat is szervezni, amikor csak egyikőtök van a Kicsivel. Így megtanulhatja, hogy kivel, hogyan lehet játszani, és hogyan lehet a másik embernek segíteni. Így mindkettőtökkel egy speciális kapcsolatot tud kialakítani, és tudja, hogy bizonyos dolgokban kihez fordulhat segítségért.

 

már
16

Lassan három éves lesz Csemetéd. Ilyenkor könnyen abba a hibába eshetsz (mint mindenki), hogy egyre többet vársz el Gyermekedtől. Pedig ebben az időben még nem tud annyit teljesíteni, és olyan szinten, mint ahogy ezt gondolod. Érzelmi és szociális fejlődése még sokáig el fog húzódni, szóval ne siettesd.

 

Egyre többet játszik Csemetéd egyedül, aktívan. Ez idő alatt Te unatkozhatsz, mert már hozzászoktál az állandó közös játékhoz. Próbáld kihasználni az időt, és töltődj fel. Ha mégis együtt játszotok, nem biztos, hogy Te is olyan jól érzed magad a játék során, mint Ő. Sokat változott a játéka az elmúlt időszakban. Ezzel nincs is semmi gond. Itt az ideje, hogy keressetek valami más tevékenységet, amiben mindketten jól érezhetitek magatokat.

 

Egyre nagyobb Gyerkőcöddel kezd minden bonyolultabb lenni. Már nem ültetheted be a bevásárlókocsiba, mert Ő is szeretne végignézni, megvizsgálni mindent. Egyre többször hallhatod majd a kijelentést, hogy „Én is szeretnék (akarok) olyat!”. Ezekben a helyzetekben bizony nehéz dolgod lehet, de nem kell félni a „nem”-től. Koncentrálj arra, amiért mentetek, és ne engedj a követelésnek, könyörgésnek, ha nem akarsz. Zökkentsd ki azzal, hogy eltereled a figyelmét!

 

Mivel már az időérzéke is egyre kifinomultabb, észreveszi, hogy miután Őt lefektetted, Ti még fent maradtok. Ilyenkor számíthatsz rá, hogy megpróbálja a lehető legjobban elhúzni a lefekvést. Ilyenkor emlékeztetheted nyugodtan az esti megszokott rutinjaitokra. Legyél türelmes, nyugodt, de határozott.

 

Már nem csak a pillanatnak él, emlékszik még arra is, hogy mit csinált tegnap. Ez jellemző rajzaira is. Emlékszik rajzaira, és büszke arra, amit alkotott. Válasszátok ki a kedvenceket rajzaiból, és csináljatok belőle egy összefűzött albumot.

már
16

Gyermeked kész egyéniség. Már tökéletesen látszik Manócskád testalkata, temperamentuma és humorérzéke is. Na és persze félelmei és rossz szokásai sem feledhetők el. Fontos, hogy (akármilyen nehéz is) ismerd meg Gyermeked személyiségét, és ennek megfelelően próbálj tevékenységet választani számára. El kell fogadni és tisztelni kell Gyermeked alakuló személyiségét, és nem szabad más embert faragni Belőle, mint aki valójában. Nem is sikerülhetne.

 

Mivel Gyerkőcöd már egyre önállóbb, aktívabb, ne lepődj meg, ha azt veszed észre, hogy már nem igényli annyira öleléseidet, puszijaidat. Ezzel nem Téged utasít el, ezért ne is erőltesd. Amikor ténylegesen szüksége van ölelésedre, jelentkezni fog.

 

Egyre nyitottabb lesz Gyermeked is az újdonságokra. Ezt a konyhában is kihasználhatod. Akár új ételeket is kipróbálhattok, vagy a régieket kipróbálhatjátok új formában (pl. a sajtot sütiformával is kivághatod, a gyümölcsturmixot szívószállal is meg lehet inni). 

 

Anya, mit csináltok Apával? Kínos kérdések sora következhet, mikor szeretkezés közben zavar meg Benneteket a Gyerkőc. Nektek ez valószínűleg zavaróbb, mint Neki. Ha éjszaka lep meg Benneteket, valószínűleg olyan fáradt, hogy nem is veszi észre a Számára szokatlan viselkedéseteket. Ha mégis előhozakodna a kérdéssel, nem kell zavarba jönnötök. El lehet intézni annyival, hogy szeretgettétek és ölelgettétek egymást, majd tereld el a figyelmét valamivel.

 

A gyermek koránál érettebb témákkal kapcsolatban általánosan igaz, legyen szó egy meséről vagy egy kínos kérdésről, hogy arra kell csak válaszolni, amit kérdezett, és nem belemenni jobban, nem magyarázgatni részletesebben. Még sok lenne Számára a válasz. Tehát a későbbiekben előkerülő „hogyan lesz a kisbaba” kérdésre csupán annyi a válasz, hogy „apa és anya nagyon szereti egymást és ezért lesz a kisbaba”. Valószínűleg egyelőre kielégítő lesz számára a válasz. Ha mégsem, vagy később újra foglalkoztatja a kérdés, akkor az újonnan felmerült kérdésre kell csak válaszolni természetes arckifejezéssel.

 

Megfogalmazódhat a gondolat, hogy jöhetne-e már a kistesó. Ha ezen gondolkodtok vagy „dolgoztok”, nem kell hangoztatni túlzottan Gyermeked előtt, hogy majd ekkor és ekkor tesója lesz. Amikor már látványos lesz áldott állapotod, úgyis kérdésekkel fog bombázni a témával kapcsolatban.

 

Ami nagyon fontos a kistestvérrel kapcsolatban, hogy nem „nektek lesz még egy babátok”, hanem „neki születik kistestvére”. Ez az Ő szempontjából nagyon jelentős különbség.

 

Joggal érezheted, hogy nagyon fáradt vagy. Spórolj az energiáiddal, ahol lehet. Gondold végig a napi rutinod és a szabadidőd, és ahol tudsz, töltődj fel és spórolj. A sport, különösen a friss levegőn végzett gyakorlatok, sokat segíthetnek a közérzeteden. Jobban fogsz tudni aludni, és ezáltal kipihentebb leszel. Ha kistestvéren gondolkodtok, tényleg fontos, hogy visszanyerd fittségedet.

már
16

Megkezdődhetnek az éjszakai látogatások, amennyiben már lemondtatok a rácsos kiságyról. Ha nem szeretnéd, hogy Veletek aludjon, kísérd vissza szobájába, kergesd el az esetleges szörnyeket (nyugtasd meg), és gyengéden fektesd le az ágyába, majd kedvesen, de határozottan búcsúzz el. Legyél türelmes! Fokozatosan majd megtanul egész éjszaka az ágyában aludni. Ne veszekedj Vele (akármilyen dühös is vagy), mert az csak ront a helyzeten, és még inkább vágyik majd biztonságot adó társaságodra, még elhagyottabbnak fogja magát érezni, ami teljesen természetes és jogos is a részéről. És soha ne fektesd bele Babádat az ágyába úgy, mint egy zsák krumplit, mindig kedves és gyengéd legyél Vele. Szüksége van a megértésedre.

 

Nagyon nehéz, de próbáld meg figyelmen kívül hagyni az esetleges hisztit. Ezzel a viselkedésével is csak a Te figyelmedet szeretné Magára irányítani, drasztikus formában. Először persze erősödni fog a hisztis viselkedése, mert így küzd, hogy figyelj Rá. De ha erős tudsz maradni, és nem reagálsz erre a viselkedésére, hamarosan abba fogja hagyni.

 

Ha nem okoz gondot Nektek, hogy együtt aludjatok egy-egy időszakban, akkor ezt is kipróbálhatjátok. Mivel elég nagy már, valószínűleg meg fogod tudni beszélni Vele, hogy sokkal kényelmesebb Neki is és Nektek is a saját ágyatokban aludni, egyébként is a szörnyek már kiköltöztek az ágya alól.

 

Ha azt veszed észre, hogy egyre növekvő Babád már képes elég sokáig játszani, odafigyelni dolgokra, nem kötelező elkezdened azon gondolkodni, hogy külön foglalkozásokra lenne szüksége. Legjobban úgy fejlesztheted, ha Te játszol Vele. A szabad, kötetlen játék során többet tanul, mint bármiféle foglalkozáson, bár jó program lehet egy gyerekek között töltött éneklős-mondókázós-szaladgálós-zenés foglalkozás. Neked is jelenthet sok új tapasztalatot, és ötleteket meríthetsz új játékokhoz. Szocializációt is segítheti, ha Manócskád más babákkal is találkozik, még akkor is, ha főleg Veled szeret játszani egyelőre. A babaúszás is nagyon ajánlott, amennyiben van lehetőségetek és megtehetitek, hogy eljártok rendszeresen. Ha nem megoldható, hogy különböző foglalkozásokra, babaprogramokra járjatok, ne aggódj, Te magad is remekül tudod fejleszteni Babádat akár otthon, akár séta közben.

 

Ha fogékony a mesékre olvass Neki minél többet. A mese segítségével fontos fogalmakat tanul meg, melyek néha ijesztőek lehetnek (pl. boszorkányok, sárkányok, gonosz mostohák, rémisztő állatok). Az ijesztő meséknek is van hasznuk, éppen ezek a történetek tanítják meg a gyerekeket, hogy hogyan kell a félelmükkel megbirkózni. De ha nagyon érzékenyen érintik (esetleg Téged is) ezek a részek, nyugodtan változtasd meg benne ezeket a részleteket. De a dráma (ami a mesében így van előadva) megélése kell a gyermek számára. Ettől lesz a mese érdekes és tanulságos. Végezetül pedig, semmi baja nem lesz a gyerkőcödnek ezektől a történetektől, nem sérül a lelke, nem lesz agresszív vagy éppen gyáva. Így is tanulja a nagy Világot. Persze igyekezz a korának megfelelő mesét olvasni Neki, azt, ami abban a korban leköti a figyelmét, azt, amit szívesen hallgat. Nem kell megmagyarázni azokat a fogalmakat, illetve eseményeket, amelyekre nem kérdez rá. Ami számára befogadható, azt ő kiveszi belőle, rákérdez arra, ami érdekli, a többit pedig hagyd, hogy fokozatosan ismerje csak meg.

 

Eljött az ideje a „nagy” önállóságnak a fürdőszobában is. Mivel hihetetlen mozgékony és kíváncsi gyermeked, szinte nincs olyan helyzet, ahol nem koszolja össze magát. Tanítsd meg kezet mosni. Mindkettőtöknek könnyebb lesz így. Ha nagyon gyorsan szeretne túlesni a kézmosáson énekelhettek valami vízzel kapcsolatos dalt, vagy ki is találhattok egy saját kézmosó dalt is. A lényeg, hogy 20-30 másodpercig eltartson.

 

már
16

Lassan már kitanulod állandóan változó Babádat, és azt is tudod, melyik büntetési módszer válik be Nála. Néha bizony kell a büntetés is a fegyelmezés eléréséhez, de igyekezz inkább többet dicsérni, mert az jobban megmarad emlékezetében. Amit SOHA ne csinálj büntetésből az alapvetőkön túl: ne vedd el Tőle kedvenc játékát. Ez a bizonyos kedvenc játék ugyanis Te magad vagy szimbolikus értelemben Babádnál, és ez a játék növeli biztonságérzetét.

 

Kicsi manód (aki már nem is olyan kicsi) meglepő gyorsasággal képes érzékelni a változásokat, apró részleteket. Ennek az éles figyelem és a sok új dolog megtapasztalása és értelmezése az oka. Agya mint a szivacs, mindent csak úgy szív magába. Gazdagítsd élményekkel és tapasztalatokkal. Ebben a szakaszban nagyon ráhangolódnak a színekre, mozdulatokra, méretekre. Hagyd, hogy felfedezze a Világot.

 

Tapasztalatszerzés közben óhatatlan, hogy kudarcélménye is lesz. Mindent szeretne egyedül megtapasztalni, megoldani. Légy erős és türtőztesd magad. Nem kell rögtön a segítségére sietni. Ha azt látod, hogy már annyira csalódott, hogy már nem is tud eléggé odafigyelni, akkor kérdezd meg, hogy szeretné-e, hogy segíts neki egy kicsit. A sok gyakorlás, próbálkozás során tanul meg szépen lassan mindent, és jó lesz majd látni örömét, amikor egyedül sikerül valamit megcsinálnia.

 

Az egymástól való elválás most még nehezebb. Szavakkal is kifejezi, mennyire nem szeretné, hogy nem legyél mellette. De Neked is szükséged van a kikapcsolódásra. Feltöltődsz egy-egy Apával vagy barátokkal töltött délután, este után. Mindkettőtöknek jobb, ha Te is jól érzed magad, felnőttes témákról is beszélsz valakivel. Mindig szólj Manódnak előre, hogy el fogsz menni. Így felkészülhettek mindketten az elválásra. Biztosítsd arról, hogy vissza fogsz jönni Hozzá.

 

Kezdhetsz gondolkodni az óvodán. Bizony ennek is eljött az ideje. Így biztos, hogy elég időtök lesz feltérképezni a kiszemelt intézményeket. Nem árthat egy látogatás, szülőkkel való beszélgetés, az ovik nevelési elveinek megismerése, szülőkkel szembeni elvárások átgondolása. Nehéz lesz olyan helyet találnod, ami minden igényedet kielégíti, de megéri a fáradozás, mert így tudod, hogy olyan helyre adod be Manódat, ahol a megfelelő tapasztalatok fogják érni.

 

már
16

Manódat szinte le sem lehet lőni. Az elképzelhetőnél is mozgékonyabb, tevékenyebb. Olyan, mint egy energiabomba. Csak győzd Te is tartani Vele a lépést.

 

A „hatalmi harcokkal” még mindig küzdened kell. Ne feledd, fontos a szabályok tisztázása és egyértelművé tétele. Ha egyszer mondtál valamit, annak úgy is kell lennie. Ragaszkodj hozzájuk, mert így lehetsz csak következetes, és így Babád is könnyebben beletanul, beilleszkedik az elvárásokba, normákba.

 

Segítési vágyát szolgálatodba állíthatod. Nagyon szeretnek mindent hozni-vinni, ami Neked jól jöhet. Nem kell mindenért Neked szaladni öltözésnél, söprögetésnél, fürdésnél, pakolásnál. Mivel beszédkészsége és -értése is egyre fejlettebb, már az összetettebb kéréseket is megérti, és szívesen végrehajtja.

 

Kényes kérdés a tévézés. Akkor, ha csak rövid ideig, és a korának megfelelő műsort, mesét néz, nincs vele semmi gond. Arra viszont érdemes figyelni, hogy ne váljon napi rutinná a TV, illetve az is fontos, hogy mivel a Kicsi agya mindet elraktároz, még olyat is, amire látszólag nem is figyel, semmiképpen ne menjen a TV reklám vagy a híradó a háttérben, alapzajként. Meg kell említeni, hogy a tévé hatására (ha mindennapos és sokáig folytatott tevékenység) lassulhat a nyelvi fejlődés, koncentrációs problémákat okozhat a későbbiekben, és az elhízás is sokkal valószínűbb iskolás korában, mert a mozgásszegény életvitelt helyezi előtérbe. Ez korai aggodalomnak tűnhet, de itt az ideje a helyes szokások kialakításának!

 

Törődj magaddal is! Elég kimerítő nap mint nap helyt állni anya, háziasszony, feleség és esetleg dolgozó nőként. Szentelj magadnak egy fél vagy akár egy teljes órát, mikor feltöltődhetsz és energiát gyűjthetsz az újrakezdéshez. Ha már úgy érzed, minden a gyerkőcöd körül forog, és kezdesz kicsit besokallni, szervezz egy gyerek nélküli estét magatoknak, vagy találkozz barátnőiddel. Ilyenkor gyorsan mesélj el mindent, hogy mit, hogyan csinál és tereld a beszélgetést afelé a témák felé, melyek Téged érdekelnek. Vicces lesz észrevenni, hogy az este végére már nagyon fog hiányozni Kismanód.

már
16

Babád elmúlt kettő éves. Bizony elszaladt az idő. Legyél türelmes Vele, amennyire tudsz. Bizony még mindig a határok, szabályok próbálgatása, feszegetése a legfőbb „szórakozása”. Sajnos, vagy nem sajnos, ezek alapján tanulja meg, mi az, ami elfogadható, és mi az, ami nem. Használd nyugodtan a „nem” szót. Ezzel nyomatékot adhatsz annak, hogy az a viselkedés, amit éppen produkál, nem elfogadható, és nem helyes. Egyszerűen és lényegre törően mondd el Neki, hogy éppen mit, miért nem szabad tennie. A hosszú monológot nem fogja megérteni. A lényeget nyomatékosan és határozottan mondd.

 

Persze ez elég nehéz nap mint nap, de megéri a fáradozást, hidd el. Ha már végképp nem bírod, és elszakad a cérna, add ki a dühöd (máshol). Utána pedig tudasd Vele, hogy nagyon szereted, és azért vagy dühös, mert már ezt nagyon sokszor megbeszéltétek, és mégsem teszi azt, amire megkérted. Először meg fog szeppenni, esetleg sírva fakad (lehet, hogy együtt sírtok), de megérti. Ezzel is azt tanulja, hogy hogyan tudja az érzelmeit még jobban kifejezni, hogy az ember lehet ideges, és a feszültség után jön a megnyugvás.

 

Próbáld erősíteni önállóságát. Ez lehet akár az öltözködés terén. Persze okos kérdésekkel kezdd, mert elég kellemetlen perceitek lehetnek, ha azt kérdezed, mit szeretne felvenni, és Ő télen a cuki nyári ruháját választja. A rajzolásnál kérdezheted, hogy ceruzával vagy inkább zsírkrétával szeretne valami maradandót alkotni. Vagy egy esetleg több színű gyurmát szeretne használni. De arra vigyázz, hogy ne essetek a bőség zavarába. Bőven elég, ha kettő, három dolog közül választhat egyet.

 

Gyerkőcöd nagyon mozgékony és minden érdekli, akármi felkelti a figyelmét. Erről ne feledkezz meg, ha olyan helyre kell mennetek, ahol hosszabban kell ücsörögni, és nem lehet felpattanni, kicsit szaladgálni. Táskádat pakold meg olyan játékokkal, könyvekkel, melyekkel otthon is szívesen játszik Babád, és lekötik a figyelmét. Azért még így se várj túl sokat Manócskádtól. Az okos szakkönyvek szerint életévenként 3-5 perccel nő az az időintervallum, amíg aktívan képes figyelni valamire. Ezért jól válaszd meg a helyeket is, ne legyen kínos, ha ki kell szaladnotok felfrissülni.

 

Kíváncsisága balesetekkel is párosulhat. Nézd végig a lakást, és próbálj olyan helyet keresni azoknak a dolgoknak, amiket féltesz, vagy nem kellene, hogy a kis felfedező keze ügyébe kerüljenek, ahol biztos nem tud hozzá jutni ezekhez. Töltsd fel a kötszeres, sebtapaszos dobozokat! Még nem az a fontos Babád számára, hogy hogyan jut el a kiszemelt célig, hanem csak az, hogy megszerezze. Így bármikor történhet bármi. Na és persze ne feledd a mindig gyógyító hatású puszikat sem!

már
16

 

Állsz és szó szerint csak ámulsz meg bámulsz, mekkora nagy és okos Babád van. Bizony, bizony elszaladt az idő... Ebben az időszakban egy látványos testi növekedés is jellemző a gyermekeknél. Testi arányai egyre felnőttesebbek lesznek, megnyúlnak végtagjai is.

Beszédfejlődése szinte követhetetlen. Egyre több mindent mond, és olyan gyorsan indul meg beszéde, hogy csak kapkodod a fejed, hogy hova lett a pici Babád, aki nemrég még csak szavakkal fejezte ki magát! Itt áll előtted egy okos, ügyes, néha (vagy gyakran) akaratos és sokat beszélő gyerkőc. Beszédében persze ott lesznek a nyelvtani hibák, de ezeket nem kell ellentmondást nem tűrően javítanod. Írd fel, mert később jó lesz visszaolvasni. Ha beszédében hibát ejt, az egész mondatot, amit mondott ismételd meg, de ezúttal helyesen.

 

Érzelemvilágát tekintve bizony nincs könnyű dolgod még most sem. Babád nem takargatja érzelmeit. Ugyanúgy hangot ad örömének, mint dühének, bánatának. Legyél erős! Egyszer ennek is vége lesz, és nyugodtabb napok következnek majd. Azt megmondani, hogy mikor lesz vége, sajnos, senki sem tudja, mert minden gyermek más. Így a fejlődési tempójuk is, mint a temperamentumuk is. Ha elérkezik a nyugodtabb idők ideje, észre fogod venni, és kifújhatod majd magad.

 

A kiváltódott érzelmeket nyugodtan nevezd nevén („mérges vagy rám, mert nem vettem meg azt a kisautót a boltban”), így megkönnyítheted Számára a feldolgozást. Könnyebben megérti, mi is történik, történt. Később pedig könnyebben megnyugszik, mert megérti, hogy pontosan érted, mit szeretne. Természetesen, úgy fogod tudni a legjobban megnyugtatni, ha nem csak azt mondod ki, hogy érted, hogy dühös és csalódott egy dolog miatt, hanem azt is elmondod, hogy miért nem tudod vagy akarod teljesíteni a kérését. Nem ajánlott a következőkhöz hasonló mondatokat mondani: „mindig csak azt tudod hajtogatni, hogy akarod, még mit nem!” vagy a „normális vagy, eszedbe ne jusson az utcáról felszedett szemetet a szádba venni!”. Meg kell próbálni az ő szemszögéből figyelni az eseményt, kifejezni, hogy megérted, hogy csalódott, amiért nem tehette, amit szeretett volna, de az ezért meg ezért nem lenne helyes. Amikor már kicsit megnyugodott (és reméljük, te is nyugodt vagy), öleld meg, és így pillanatok alatt helyreáll a béke.

 

Legyél következetes! Önálló csemetéd egyre jobban próbára teheti idegeidet. Ennek oka, hogy jobban megérti már, hogy mit szabad és mit nem, és persze ezeket ki is akarja próbálni, hogy valóban nem lehet, vagy csak ez lett mondva! Folyamatos ellenkezése mellett megjelenik a vágy, hogy örömet okozzon Neked. Ezért egyre többet szeretne segíteni Neked mindenben, igyekszik jó lenni. Engedd és örömmel fogadd segítségét!

 

Mivel szeretne örömet okozni, jobban beválhat a „mutasd meg Pistikének a macidat, annyira örülne neki”, mint a „szomorú lesz, ha nem mutatod meg”. Egyszerűbb és érthetőbb számára az előbbi kifejezés.

 

feb
16

Babácskád egyre többet beszél, egyszerű mondatokban fejezi ki magát. Szókincsét még most is a sok beszélgetéssel, mesével, verssel tudod fejleszteni. Ha már kicsit unalmas, hogy ezredszer is ugyanazt a dalt, mesét, verset kell elmondanod, akkor próbálkozz valami újjal. Persze akkor majd az lesz a kedvenc, de egy kis változatosság nem árt.

 

Kipróbálhatod, hogy a mesék terén milyen hosszúságú meséket képes végigülni és érdeklődve hallgatni. Ha már a hosszabb mesék is lekötik, bővíthetitek gyűjteményeteket, és nem lesz minden nap egyhangú ezen a területen sem.

 

Ugyanis ebben a korban már érti és élvezi is a meséket, mondókákat. A sokat hallott mondókákból már szavakat is mondhat Veled, sőt sokan már a maguk kis nyelvén el is mondják a teljes mondókát vagy egy részét. Nagyon szórakoztató, ha olyan mondókákat „gyakoroltok”, melyeket el is lehet mutogatni, mert az még jobban is fog menni Neki, mint a beszéd, és nagyon aranyos, amikor a saját kis szavalását kíséri egy mutogatós, komplett előadás. Közös játéknak és fejlesztésnek is tökéletes ez az időtöltés.

 

Jobban érdeklődik már a papír és a ceruza iránt is. Szereti a színeket, ezért bátorítsd. Beszélgessetek rajzairól, vehetsz Neki zsírkrétát, ceruzát. De azt egyértelműen beszéld meg Vele, hogy csak papírra szabad rajzolni és a rajzolós játékokra, a falra, a földre, a bútorokra, a ruhájára nem. De ötleteket ne adj Neki, inkább csak azt hangsúlyozd, hogy hova szabad.

 

Érzelmi világa nagyon ingadozó mostanság. Van úgy, hogy odaszalad Hozzád egy ölelésért és már megy is tovább, de lehetnek olyan napok is, mikor csak úgy csüng Rajtad, és nem tudsz mit kezdeni Vele sem, és mást sem tudsz csinálni. Máskor pedig még azt sem akarja megengedni, hogy egy puszit nyomj az arcára. Ennek oka, hogy Babácskád még nem nagyon tudja eldönteni, mit is akar. Szüksége van Rád, ölelésedre, a biztonságérzetének optimális szinten tartására. Másfelől viszont egyre növekvő önállóságát is érzi és kezdi kifejezni.

 

Szóval nem kell aggódnod. Még most is Te vagy a legfontosabb Számára, csak egyre többet próbálgatja már kicsi szárnyait is.

 

Játékát tekintve még mindig az egymás mellett játszás jellemző, de már szívesen nézi és utánozza is a körülötte játszó gyerekeket. Ami persze Neked nem mindig fog tetszeni, mert a „rosszaság” hamarabb megragad, mint a „helyes” viselkedés. Ilyenkor addig nem kell közbelépned, amíg valami olyan dolog nem történik, amit már nem tudsz elnézni. Reakciódat megfigyelve is tapasztalatokat szerez, és ha konfliktusba kerül esetleg egy másik gyerekkel, fejlődik problémamegoldó készsége (persze, csak ha a másik anyuka nem siet rögtön csemetéje védelmére). A társas kapcsolatok alakításához és megtanulásához bizony a konfliktusokra (azaza, megoldási módszerekre) is szüksége van.

 

feb
16

Babácskád egyre függetlenebb szeretne lenni. Egyre több célt tűz ki maga elé, amivel sikereket ér el, és olykor kudarcokat is vall. Elégedettsége határtalan, ha sikerül valami, és frusztráltsága is, ha kudarc éri. Ilyenkor fontos, hogy legyél mellette és bíztasd. Így tanulhatja meg, hogy ha elsőre valami nem sikerül, kicsi gyakorlással egyre jobban fog majd menni. Segíthetsz, hogy ne érje annyi kudarc, ha olyan játékokat és feladatokat adsz Neki, amivel biztos meg tud birkózni. De ne feledd, ahhoz, hogy személyisége megfelelő módon fejlődjön, meg kell tanulnia a kudarcot elviselni és feldolgozni.

 

Önállósága és függetlensége az öltözködés terén is megjelenik (sapka, zokni levétel). Hagyd itt is nyugodtan próbálkozni, és ahol tényleg szükséges, segíts. A nagy függetlenség azt is magával hozza, hogy egyre nehezebb dolgod lesz az öltöztetésnél is.

Annyira mozgékony mostanság Babád, hogy nincs könnyű dolgod. Próbálj a lehető leggyorsabb lenni, és tereld el a figyelmét, beszéljétek meg, hogy öltözés után mit fogtok csinálni, és miben tud majd segíteni Neked. Ha elég gyors vagy, és sikerül a figyelemelterelés is, könnyebben túlestek rajta mindketten.

 

Önállósága mellett elkezdhet bizonyos szokásokhoz, rítusokhoz ragaszkodni. Ennek oka, hogy növekvő függetlensége mellett még az irántad érzett kötődés is erős még Benne. Még nem nagyon tudja, hogy mit is szeretne valójában, így a megszokott rítusok során merít erőt és biztonságot, és persze Belőled, amikor szükségét érzi. Szóval akármennyire is idegesítő Babád viselkedése, próbálj nyugodt maradni, és tarts ki! Ennek az időszaknak is vége lesz, és még hiányolni is fogod, mert annyi sok vicces, kedves perceket éltek meg mostanában…

 

Eljátszhatsz a gondolattal, hogy a rácsos kiságy helyett átszoktatod a nagyobb Manóknak való ágyacskába. Ezzel sem lesz könnyű dolgod. Erőltetni viszont nem szabad. Tedd csábítóvá számára az új helyet (képek az ágy fölött, plüssállatok, színes ágyneműhuzat). Nem lesz ritka az sem, hogy az éjszaka közepén jelenik meg Babád Nálatok. Ebben az is közrejátszhat, hogy fél az egyedülléttől, és persze fantáziája hozzásegíti, hogy mindenféle félelmetes dolgot lát az ágya alatt, a szekrényben. Ilyenkor, ha nem akarod, nem kell engedned, hogy Veletek aludjon. Kergesd el a szörnyeket, kapcsolj Neki kislámpát és (újra) lefektetés után nyugtasd meg, hogy ott vagytok a lakásban, nem kell félnie, ha szüksége van Rátok, megtalál Benneteket. Fontos, hogy tudja, bízhat Benned, és komolyan veszed félelmeit, figyelsz, vigyázol Rá.

 

feb
16

Nagyon segítőkész, bármikor segítségedre van (még akkor is, amikor nem kellene). A lakásod sincs biztonságban. Képes Babád már a kisebb bútorok áthelyezésére is. Polcait, játékait folyamatosan pakolgatja, segít a házimunkában is (hozza-viszi a lapátot, seprűt, felmosót).

 

Önállósága már kiterjed az öltözködésre, a kézmosásra, a törölközésre és a fogmosásra is. Legyél mellette és segíts Neki, hogy a lehető legalaposabb lehessen. Ne korlátozd semmiben, mert önállóságát most tanulja és fejleszti. Bár néha nehéz, vagy lehetetlen kivárni.

 

Ilyenkor már nem csak az akaratossággal és hisztivel kell megküzdened. Megjelenik Babád viselkedésében a makacsság is. A választást nem tűrő kérdésekben nem kell engedned Neki, de apróbb dolgokban nyugodtan próbálkozhat (pl. csak egyféle zoknit hajlandó felvenni), nem történik semmi, ha kicsit engedékenyebb vagy. Ezzel önállóságát és akaratát fejlesztheted, és nem utolsó sorban, megkíméled Magatokat egy újabb veszekedéstől, hisztitől (mert bizony így fog reagálni).

 

Az időérzéke még fejletlen, még inkább a pillanat fontos Neki. Ha szeretne valamit, azt most azonnal és nem később vagy mindjárt. Ahogy cseperedik egyre okosabb lesz, és egyre több mindent megért. Így van ez az idővel is. Könnyítheted a megértést Számára, ha azt mondod: „nemsokára eszünk, csak előbb összepakoljuk a játékokat”.

 

Sokat segíthet Neked és Babádnak is a rendszeres, állandó napirend. Te idő és energiát spórolsz meg, Babád pedig biztonságban érezheti magát, mert már valamennyire tudja, hogy melyik tevékenység után mi fog következni. Az állandóság pedig biztonságot nyújt, mert nem találkozik szembe a riasztó bizonytalansággal.

 

Lassan eljátszhatsz a gondolattal, hogy ideje lesz beszerezni egy bilit. Ilyen idősen már nyilvánvalóvá válhatnak Számodra azok a szembetűnő jelek, hogy mikor kell vécéznie Babádnak (fészkelődik, nyugtalankodik, leguggol, esetleg elbújik). Attól, hogy Babád is felismeri ezeket a jeleket nem biztos, hogy készen is áll arra, hogy megszabaduljatok a pelustól. Először záróizmainak működését és akaratlagos mozgását kell elsajátítania és begyakorolnia, ami lehet, hogy elég hosszadalmas folyamat lesz ( ha szerencséd van, akkor nem, és hamar megtanulja).

feb
16

Mozgását tekintve Babád már nagyon ügyes, fut, lépcsőzik (lefelé még szüksége van kapaszkodóra vagy a segítségedre), rúgja és dobja a labdát. Csak győzz utána szaladgálni és szemmel tartani. Nagyon kedveli már ilyenkor a játszóterezést is.

 

Egyre többet találkozhatsz a rettegett hisztivel. Ezzel csak azt akarja számodra még világosabbá tenni, hogy Ő a legfontosabb. Legyél türelmes, és a lehető legnyugodtabban (akármilyen ideges is vagy) magyarázd el Neki egyértelműen, hogy nem szabad, sőt nem is kell ezt csinálnia. Figyelsz Rá, és igen, Ő a legfontosabb Neked. Néha a türelem nagy erőfeszítés, de jobb, ha próbálkozol, mert ha Te is agresszíven válaszolsz viselkedésére, fennáll a veszélye annak, hogy ezt a viselkedési mintát fogja elraktározni magában elfogadottnak és természetesnek.

 

Megjelenhetnek Babádnál a félelmek is (ágy alatti szörny, hangos játék, porszívó). Ennek az az oka, hogy az ismeretlen dolgokra ösztönösen félelemmel reagál, csakúgy, mint a felnőttek. Fantáziája nagyon színes és élénk, ami ugyancsak rátehet még egy lapáttal félelmeire (néha elég meglátnia egy árnyékot és máris beleképzel valami félelmetest). Nem szabad komolytalannak venned ezeket a félelmeket! Elég fárasztó lesz minden nap elkergetned az ágya alatt megbúvó szörnyet, de hidd el, Te vagy, aki ezt igazán megteheti, és így máris nagyobb biztonságban érzi magát a Kicsi. Te vagy az erős Anya, aki még a szörnyeket is képes elűzni, csak azért, hogy Drága Kincse nyugodtan aludhasson és biztonságban legyen. 

 

A temérdek mennyiségű kérdésre is felkészülhetsz. A lehető legjobban szeretné megismerni a körülötte lévő világot, és Rád számít ebben leginkább, hogy a segítségére leszel. Nem azért kérdezget, mert idegesíteni akar, bár néha úgy tűnhet. A környezetét így ismeri meg, és közben nagymértékben fejlődik a szókincse is. Beszélgessetek sokat, mert így tanulja meg az anyanyelve mellett a társalgási szabályokat, és még bátoríthatod, ösztönözheted is a beszéd gyakorlására.

 

Bizony néha kellemetlen helyzetbe is hozhat Kicsi porontyod. Érdeklődése nem csak a külvilág felé nyit, hanem saját maga és a testrészei felé is. Elkezd játszani a nemi szervével. Bizonyos szituációkban ez elég kínos tud lenni, de nem kell pánikolnod. Egyszerűen és határozottan tudasd Vele, hogy ezt ilyen sok ember előtt és ilyen helyen nem szabad csinálni. Ha annyira érdekli és jó Neki, otthon szabad. Ezzel nincs semmi gond, az életkor velejárója. Akkor kezdhetsz kicsit aggódni, ha nem veszi figyelembe, hogy ez egy intim dolog, és ahol szükségét érzi, elkezdi csinálni.

 

Az elválással még most is elég nagy problémáitok lesznek. Ennek az az egyszerű oka, hogy ahhoz, hogy tökéletes biztonságban érezze magát Babád, Te kellesz Neki. Az, hogy bármikor odamehet, megöleled és tudatod Vele, hogy vigyázol Rá. Ha mégis el kell intézned valamit, vagy szeretnél kikapcsolódni kicsit, előre szólj Neki, hogy el fogsz menni, ahová Ő most nem megy Veled. Elköszönésnél legyél gyors és ne fordulj vissza az ajtóból. Ha sírva, aggódó arccal köszönsz el Tőle, joggal gondolhatja, hogy valami baj van, szörnyű helyen/emberre hagyod és vissza sem jössz. Mosolyogj és mondd, hogy semmi baj, hamarosan visszajössz, csak el kell intézned valamit, addig pedig játsszon egy jót.

feb
16

Nagyon aranyos időszakot éltek meg, sok-sok kihívással!

 

Akarata még most is elég erős, és lassan elkezdődik a rettegett dackorszak (rugdosás, visítás, toporzékolás, sírás – ez csak pár darab ízelítőként). A hisztizés oka lehet a fáradtság, az éhség, az unalom, a türelmetlenség vagy a túl sok inger. Figyeld meg Babádat, hogy ilyen helyzetekben mivel tudod a leginkább kizökkenteni ebből az állapotból. Vértezd fel magad a türelemmel a lehető legjobban. Sokszor fogja próbára tenni tűrőképességed és idegeidet is. Ne feledd, ez természetes velejárója ennek az időszaknak, ezen is túl kell esni, még akkor is, ha nehéz.

 

Egyre jobban figyel a részletekre is. Észreveszi, ha leesik a matrica valamelyik játékáról vagy leszakad a maci füle, szeme.

 

Beszéde egyre jobban kiszélesedik, már kezdi megtanulni és használni a Tőled  hallott kifejezéseket. Megjelennek a kétszavas mondatok, melyek már teljes értékű mondatoknak számítanak Nála. Így konkrétabban és tárgyilagosabban képes kifejezni magát (pl. egyedül csinálom, azt kérem).

 

Szociálisan még ne várj Babádtól túl sokat. Még most is tökéletesen megelégszik az egymás mellett játszással és vigyáz játékaira, hogy nehogy más is játsszon vele. Szereti viszont a Vele egykorú gyerekek társaságát. Érdekes Számára, hogy mi mindent csinálnak mások, de játszani jobban szeret egyedül vagy Veled.

 

Annak érdekében, hogy nyugodtabbak és konfliktusmentesebbek legyenek napjaitok, törekedj a kompromisszumokra. Könnyebben rávehető így arra, hogy segítsen pakolni, mintha azt mondod, hogy pakolj, mert menni kell fürdeni. Ha segítesz, könnyebben kezd neki.

 

Akarata az alvásnál is előjön. Nem akar aludni, szeretné, hogy egyszerre sok mesét olvass el Neki, inni kér egymás után többször, válogat a játékok között, hogy melyikkel szeretne aludni, és a végén mégsem lesz jó a kiválasztott állatka. Kicsit könnyíthetsz a helyzeten, ha megpróbálkoztok az esti lefekvéshez hasonló rítust bevezetni (sötét szoba, mese, ének, halk zene). Mivel sokat mozog elég fáradt lehet, így szépen lassan csak el fog aludni, és Te is kifújhatod magad kicsit.

süti beállítások módosítása