jan
22

Babádnak továbbra is az a legfontosabb, hogy beszélj hozzá: mesélj, énekelj, mondókázz. Ez építi kapcsolatotokat, és közben tanulja a beszéd (nyelv) ritmusát, sajátosságait. Talán az a legjobb mese ebben a korban, amit róla mesélsz, hogy éppen ma mit csinált, most mit csinál, de nagy, színes mesekönyvben is mutogathatod a rajzokat, hogy a figurák éppen mit csinálnak, mi van rajtuk stb. Nem szükséges a szöveget olvasnod.

 
Már tudod ellenőrizni hallásfigyelmét. Ha hall valamit, észreveszi-e a hangot, és vajon tudja-e, hogy honnan jön? Ha ezek nincsenek rendben, keressetek fel egy szakembert, mert különben nehezen fog fejlődni a beszédkészsége. Ebben a korban már szótagokat gügyög: “ba”, “do”, “ma”. Mindig dícsérd meg, reagálj rá, hogy érezze, ügyes és jó nyomon van. Ez a biztatás a fizikai fejlődésére is igaz.
 
A legtöbb baba ebben a korban már könnyen átfordul, akár hasra, akár hátra tetted le. Különösen, ha valami érdekeset teszel abba az irányba. Nagyon aktív tornamutatványokkal szórakoztatja szüleit, miközben erősíti hátizmát. Mindkét karját és lábát kiemeli a magasba miközben hason fekszik (repülőzik), előre hátra ringatózik. Az egyik legaranyosabb időszak: lábujjait szopogatja és rágcsálja. Zoknira varrhatunk kis szalagokat, bolytokat, vagy vehetünk csörgős zoknit, kiscipőt, mert mostanában nagyon érdekes a saját lábacskája.
 
Egyik kezéből a másikba teszi a tárgyakat, vagy két kézzel markolássza őket. Mindent megragad és a szájába vesz, esetleg meg is rágcsál. Játszik a csörgővel, és imádja a különböző anyagokat. Ha kiteszel elé egy játékot, olyan messze, hogy nyújtóznia kelljen érte, és segítesz a lábát megtámasztani, akkor ügyesen el fogja “rúgni” magát és el fogja érni a játékot. Ezzel segítesz, hogy erősödjön a lábizma és koordináltabb legyen a mozgása. Örüljetek együtt a zsákmánynak!
 
Megfigyelheted a babákra sokáig jellemző dolgot: imád ismételgetni mozdulatokat, kíváncsi, hogy vajon ugyanaz történik-e. Amikor már egész biztos benne, akkor egy kicsit változtat rajta.
 
Ha babád korán ébred, korábban, mint szeretnéd, feküdj le te is korábban, mint szoktál, amíg be nem áll egy kényelmes rendszer.
 
Mosolygós, játékos, szeret kapcsolatot teremteni, és szereti, ha vele foglalkoznak, ha mindenki rá figyel. Megismeri azokat, akik sokat vannak vele, és elképzelhető, hogy bizalmatlan az új arcokkal.
 
Mostanában fogynak ki a vastartalékai, amire pedig szüksége van, így konzultáljon gyermekorvosával, hogy mi a legjobb megoldás számotokra. Tápszeres babáknál egyszerűen csak vastartalmú tápszert kell adni a kicsinek, anyatejes babák esetében jó megoldás lehet egy vassal dúsított gabonakása.

A bejegyzés trackback címe:

https://babydoo.blog.hu/api/trackback/id/tr501692791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása