már
16

 

Manócskád szinte szárnyal. Napról napra képes lenyűgözni rohamosan fejlődő képességeivel. Önállóságában is egyre ügyesebb, szívesen és ügyesen segít a házimunkában, pakolásban, kirakós játékokban. Képzelete határtalan, jókat vidulhatsz egyes kimondott gondolatain. De ilyenkor ne bántsd meg! Ezeket Ő komolyan gondolja.

Babáival, autóival, bábjaival játszott szerepjátéka is egyre színesebb és összetettebb. Érdemes néha leülnöd és megfigyelned, mit, hogyan játszik ezekkel az eszközökkel, mert bizony a naponta szerzett tapasztalatait, frusztrációit, esetleges problémáitokat játssza újra. Te is tanulhatsz játékából. Néha sokkal könnyebb megtalálni a helyes megoldást egy problémára, ha megnézed, hogyan érinti ez Őt, és hogyan adja ezt vissza játéka során. Máskor másképpen oldhatod meg ugyanazt a dolgot. A játékában használt párbeszédei kísértetiesen hasonlítanak a Ti párbeszédeitekre. Tökéletesen visszaadja, hogyan beszélsz Vele, Apával, Nagyival és a többiekkel, illetve hogy az utóbbiak hogyan beszélnek Vele. Sokszor meg fogsz lepődni azon, amit és ahogyan mond. Néha csak így tűnik fel, hogy milyen nevetséges is az, amit olykor idegesen teszünk vagy mondunk. (Ő legalább annyira tanít Téged, mint amennyire Te Őt, persze csak, ha nyitott vagy a fejlődésre.)

 

Az életetek persze még most sem könnyű. Bármikor előjöhet a semmiből egy hiszti- vagy egy dühroham. Ez már (sajnos) nem feltétlenül a fáradság jele, mint korábban. Próbáld ki, hogyan reagál, ha nem veszed figyelembe ezt a viselkedési formát. Ez egyáltalán nem könnyű, próbára teszi az idegeidet. De gyakran éppen azért viselkedik így, mert észreveszi, hogy ekkor csak az Övé minden figyelmed. Hiszen ilyenkor nem csinálsz semmi mást, csak megpróbálod lenyugtatni, figyelmét elterelni. Ha ilyenkor nem foglalkozol Vele, lehetséges, hogy nem lesz részed benne olyan sokszor, mert így már nem is éri meg a felhajtást.

 

Az alvással még most is lehetnek gondjaitok. Képesek nagyon elhúzni a lefektetést. Anya, kérek még egy puszit! Olvass még egy utolsó mesét! Elfelejtettem fogat mosni! Szomjas vagyok! Stb. Próbáljatok a lehető legjobban ragaszkodni az eddig megszokott keretekhez. Határozott, de kedves legyél. Az éjszakai nyugodt alváshoz elengedhetetlen a problémamentes elalvás. Alvás előtt beszéljétek meg, hogy mit, hogyan fogtok csinálni. Pl.: Felvesszük most a pizsit, és kapsz még egy kis vizet. Utána melyik mesét szeretnéd hallani? Ha elolvastuk, és kérsz még, akkor ihatsz még, de utána lefekszel és aludnod kell, hogy holnap ne legyél fáradt, és sokat tudjunk játszani. Mielőtt elkezded olvasni a mesét, mondd el még egyszer, hogy mese után lerakjátok a könyvet, elbúcsúztok és csicsika van. Valószínűleg így sem fog zökkenőmentesen menni minden, de így tudhatja, hogy mi után következik az elválás.

 

Bármennyire is próbálod felvértezni Magad, a rosszabb napokon bizony Nálad is elszakadhat a cérna (mint mindenkinél), és úgy érezheted, nem bírod már tovább. Nem érdemes dühöngeni. Egyél egy kis csokit vagy vegyél egy forró fürdőt, és próbáld elterelni a gondolataidat és megnyugodni. Vonulj el, és foglalkozz Magaddal egy kicsit. Ha megnyugodtál, elszállt minden mérged, és újra vidám vagy, akkor felhőtlenül tudtok majd tovább játszani.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://babydoo.blog.hu/api/trackback/id/tr201844943

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása