feb
16

Babácskád egyre többet beszél, egyszerű mondatokban fejezi ki magát. Szókincsét még most is a sok beszélgetéssel, mesével, verssel tudod fejleszteni. Ha már kicsit unalmas, hogy ezredszer is ugyanazt a dalt, mesét, verset kell elmondanod, akkor próbálkozz valami újjal. Persze akkor…

feb
16

Babácskád egyre függetlenebb szeretne lenni. Egyre több célt tűz ki maga elé, amivel sikereket ér el, és olykor kudarcokat is vall. Elégedettsége határtalan, ha sikerül valami, és frusztráltsága is, ha kudarc éri. Ilyenkor fontos, hogy legyél mellette és bíztasd. Így tanulhatja…

feb
16

Nagyon segítőkész, bármikor segítségedre van (még akkor is, amikor nem kellene). A lakásod sincs biztonságban. Képes Babád már a kisebb bútorok áthelyezésére is. Polcait, játékait folyamatosan pakolgatja, segít a házimunkában is (hozza-viszi a lapátot, seprűt, felmosót).…

feb
16

Mozgását tekintve Babád már nagyon ügyes, fut, lépcsőzik (lefelé még szüksége van kapaszkodóra vagy a segítségedre), rúgja és dobja a labdát. Csak győzz utána szaladgálni és szemmel tartani. Nagyon kedveli már ilyenkor a játszóterezést is.   Egyre többet…

feb
16

Nagyon aranyos időszakot éltek meg, sok-sok kihívással!   Akarata még most is elég erős, és lassan elkezdődik a rettegett dackorszak (rugdosás, visítás, toporzékolás, sírás – ez csak pár darab ízelítőként). A hisztizés oka lehet a fáradtság, az éhség, az…

feb
16

Másfél éves babád mozgásfejlődése egyre inkább biztosabbá válik. Úgy tűnhet, hogy nincs lehetetlen számára. Mindent kipróbál a lehető legtöbb módon és mindenhová felmászik, próbára téve így türelmedet és tűrőképességedet. A balesetek sem kiküszöbölhetők, de…

feb
16

 Véged! Egyre többet és jobban gyakorolja önállóságát és akaratát. Ez már nem csak viselkedésében, tevékenységeiben, hanem beszédében is megjelenik. Egyre többet használja a szavakat a mutogatás és a gesztikulálás mellett. Ilyenkor nem a legjobb ötlet úgy tenni, mintha…

feb
16

 Babácskád őrületes gyorsasággal fejlődik. Egyre többet ért meg a világból, a tárgyak tulajdonságaiból és rendeltetéseiből. Ezt az is mutatja, hogy már nem akar mindent a szájába venni, és tudja, hogy a ceruzával és a zsírkrétával rajzolni kell. Ügyesen rajzolgat Neked…

süti beállítások módosítása